Nem akarok tanulni!

 2009.01.29. 08:05

A legtöbb szülő számára ismerős a fenti cím. Milyen sokszor halljuk gyermekeink szájából, hogy nem akarnak tanulni. Óvodásként még örömmel, lelkesen várják az iskolát, aztán ahogy elkezdődik, pár hónap elteltével már menni sem akarnak, nemhogy tanulni.  Ha a gyerek nem szeret tanulni, akkor valami baj van, és el kell gondolkoznunk, mik lehetnek az okok.

Az elsődleges okot abban látom, hogy az iskola hirtelen - egyik pillatatról a másikra - kemény szabályok közé szorítja a hat-hét éves gyerekeket (Pl.: nem szólalhatnak meg órán, amikor nekik fontos mondanivalójuk lenne, 45 percig ülniük kell, csak arra figyelhetnek, amit a tanító néni mond vagy tesz stb.).

A másik ok, hogy megszűnik a játék, a játékosság, ami előtte az egész napjukat kitöltötte.  A gyerekeknek igényük van a játékra, amit a legtöbb iskolában figyelmen kívül hagynak. Úgy gondolom, hogy a játékon keresztül kellene megtanítani az olvasást, írást, számtan, hogy azt érezzék a gyerekek, ők egy kalandtúrán vannak, ahol csodálatos dolgokat fedeznek fel. Tudjuk, a valóság nem ez.  

Harmadik okként a szeretet hiányát említem, ami a legtöbb iskolában hiánycikk. ( Tisztelet a kivételnek!)  Óriási a tanítók felelőssége, szeretniük kell(ene) minden tanítványukat, ezt kimutatni feléjük, gondoskodónak ("anyáskodónak") lenni velük. Azt az elvet vallom, amit egy idős pedagógustól hallottam: " ... ha a tanító elront valamit a gyerek oktatásában és nevelésében az első négy évben, az egy életre el lesz rontva". Az iskoláknak nem csekély felelősségük van abban, hogy a gyerekeink meg szeretik-e a tanulást, örömöt vagy kudarcot fog-e jelenteni nekik a későbbiekben.

Mit tehetünk szülőként, hogy gyerekünk szeressen tanulni?

Motiváljuk Őket! Mondjuk el gyerekeinknek, tudjuk, hogy a tanulás nehéz és fárasztó erőfeszítés, ezért nem jó tanulni. De tudni jó azt a sok-sok mindent, amit csak a tanulásra szánt erőfeszítéssel sikerül elsajátítanunk.

Biztassuk Őket! Képesek bármit megtanulni, ha ők is akarják. Ismerjék meg önmagukat! Legyenek sikeres emberek! De a siker elérése többnyire attól függ, hogy mennyire vagyunk képesek olyan képességeket, készségeket elsajátítani, amelyekkel meg tudunk birkózni az előttünk álló kihívásokkal.

Fedeztessünk fel gyerekeinkkel olyan tanulási technikákat, amelyek segítenek nekik elsajátítani a tudnivalókat, ezáltal könnyebbé, gyorsabbá, hatékonyabbá válik tanulásuk.

 

 

 

Címkék: játék gyerek siker kudarc iskola szeretet könnyű gyors képesség kaland tanulási önbizalom hatékony tecnika

A bejegyzés trackback címe:

https://gyerekbarat-tanulas.blog.hu/api/trackback/id/tr80909675

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása