A közel múltban olvastam egy kutatás eredményéről, mely arról szólt, hogy az iskola kiöli gyerekeinkből  az érdeklődést.

Az derült ki belőle, hogy bemennek a gyerekek az iskolába - a felső tagozatba, vagy a nyolcosztályos középiskolába - úgy tízéves koruk körül. Nagyon megas az érdeklődési szintjük. Persze, hát a gyereket elementárisan érdekli a világ és az ember. Kíváncsi. Beleharapnak a földrajzba, rajzba, aztán a kémiába, biológiába, fizikába, még lelkesen, kíváncsian. Aztán néhány hét, ereszkedni kezd a görbe-, aztán néhány hónap, és már zuhan, hogy hamarosan elérje a mélypontot, amelynél lejjebb már nem kerülhet.

Kiöljük a gyerekeinkből az érdeklődést!

Olyan az egyetemekről lenyomott tananyag ( olyanok a tantervek, tankönyvek ), hogy a gyereket nem érdekli, és a világ unalmassá válik, átláthatatlanná, érthetetlenné és érdektelenné. Borzalmas dolgokat tanulnak gyerekeink, úgyszólván minden tantárgyból.

Kedves Szülők! Tapasztaltatok-e hasonlót gyermekeiteknél? Kérlek, írjátok meg!

Címkék: nem unalmas érdeklődés érdekli

A bejegyzés trackback címe:

https://gyerekbarat-tanulas.blog.hu/api/trackback/id/tr491077370

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása